Zornica

Zornica: esthajnalcsillag

Bolgár népi tánc és dal Budapesten, 2000 óta

Magyarországra házasodott bolgár asszonyok együttese vagyunk. Fesztiválokon, nemzetiségi ünnepeken és családi eseményeken lépünk fel, bolgár tájegységek táncaival, dalaival és szokásaival.

Vagy hívjon: +36 1 325 9567

A Zornica táncosai sárga fejkendőben, körtáncban a Millenárison, 2010

2000 tavaszán kezdődött

A Zornica Bolgár Hagyományőrző Együttest Magyarországra házasodott bolgár asszonyok alapították, hogy a bolgár népi táncok, dalok és szokások tovább éljenek: a magyarországi bolgárok között, és mindenkinek, aki szereti a néphagyományt.

Bűdyné Liliana Zafirova, az együttes művészeti vezetője

Az együttest Bűdyné Liliana Zafirova, Szófiában végzett koreográfus vezeti. Munkáját Bulgárián és Magyarországon túl Montrealban, New Yorkban, Bécsben és Brnóban is ismerik.

Szerepeltünk a bolgár és a magyar televízió nemzetiségi műsoraiban. 2011-ben a Művészetek Palotájában léptünk fel a Nagy László-emlékesten, Sebestyén Márta mellett, a Sebő Együttes vendégeként.

Amit csinálunk, a bolgár gyökereink iránti tiszteletből fakad, és ezt a gyerekeinknek is tovább akarjuk adni.

Táncok, szokások, dalok

Műsorunk bolgár tájegységek táncaiból, dalaiból és a hozzájuk tartozó népszokásokból áll. Az alkalomhoz igazítjuk: egy rövid blokktól az egész estés előadásig.

Nesztinari, a parázson táncolók

Nesztinari, a parázson táncolók

A Strandzsa-hegység tűztánca. Színpadon jelképes parázzsal adjuk elő: vörös kendő a kör közepén.

Menyasszony-búcsúztató

Menyasszony-búcsúztató

Lakodalmi szokás, amellyel a menyasszony elbúcsúzik a szülői háztól. Esküvőn is előadjuk: volt, hogy az igazi menyasszony és az édesanyja táncolt velünk.

Aratótánc, Szent Iván-napi szertartás, Bábanap (a bábák és az anyaság ünnepe), koleda (karácsonyi köszöntő).

Táncok

  • Racsenica
  • Raka
  • Dajcsovo
  • Makedón szvit
  • Radomiri lesza
  • Varnenszki tánc
  • Grozdober
  • Todoro, Todorke

Dalok

Közel harminc dal, köztük:

  • Hej te Ceko Цеко ле
  • Legény apó Ерген дядо
  • Bogár szállt a bokorra Кацнал бръмбар на трънка
  • Dona ül a kapu előtt Дона на порти сидеши
  • Tarka virág virágzik Цъфнало й цвеке шарено
  • Bárányka béget Море проблеяло
  • Dilmana Дилмано Дилберо
  • Víz elfolyik Вода тече
  • Nászasszony Море сваке
  • Te Szevdalina Севдалино моме
  • Fekete szemű legényke Църно ми око ергенче
  • Az a bolondos legény Пусто му лудо и младо
  • Petruna, tubicám Петруно пиле шарено
  • Ott lent jön a cifra kocsi Отдолу иде шарена колца
  • Tudora Тудоро Тудорке
  • Neda ül az udvaron Като седиш Недо Недке
  • Fonalat fon az anyó Прела баба
  • Leng a hinta Люлка се люля
  • Hej te lányka Чубричанче ле
  • Liliana, lányom Лиляно моме
  • Legényke aludt el Лудо младо сън засънило
  • Kalina Rada Калино Радо
  • Szeretőm, első szerelmem Любе, любе, първо любе
  • Van nekem tarka lovam Шарено конче имам
  • Korán kelt Boszilka Станала рано Босилка

Hívja meg a Zornicát

Írja meg, mikor és hol lenne a rendezvény, és visszajelzünk, hogy ráérünk-e, és milyen műsort javaslunk.

Nemzetiségi ünnepek
Bábanap, Cirill és Metód ünnepe, a kisebbségek napja
Fesztiválok
Szőregi Rózsaünnep, Ajaki lakodalmas fesztivál, Boldogi Paprikafesztivál
Kulturális estek
Művészetek Palotája, Néprajzi Múzeum, kiállításmegnyitók
Esküvők, családi ünnepek
menyasszony-búcsúztató, például a Sziráki Kastélyban

Utunk 2000 óta

Minden évben részt veszünk valamelyik bulgáriai folklórfesztiválon, és oklevelekkel, díjakkal térünk haza.

  1. Szedjanka, Budapest

    2001

    Szedjanka

    Budapest

  2. Nemzetközi folklórfesztivál, Dorkovo, Bulgária

    2004

    Nemzetközi folklórfesztivál

    Dorkovo, Bulgária

  3. Folklórfesztivál, Koprivstica, Bulgária

    2005

    Folklórfesztivál

    Koprivstica, Bulgária

  4. Vendégszereplés, Brno, Csehország

    2005

    Vendégszereplés

    Brno, Csehország

  5. Nyári fesztivál, Primorszko, Bulgária

    2006

    Nyári fesztivál

    Primorszko, Bulgária

  6. Nesztinari a színpadon, Budapest

    2008

    Nesztinari a színpadon

    Budapest

  7. Fellépés a tengerparton, Neszebar és Ravda, Bulgária

    2009

    Fellépés a tengerparton

    Neszebar és Ravda, Bulgária

  8. 2010

    Minősített együttes lettünk

    Leányvásár, Pécsvárad

  9. Nagy László-emlékest, Művészetek Palotája, Budapest

    2011

    Nagy László-emlékest

    Művészetek Palotája, Budapest

  10. 2013

    Nemzetközi folklórfesztivál

    Ohrid, Észak-Macedónia

  11. 15 éves jubileum, Bolgár Művelődési Ház, Budapest

    2015

    15 éves jubileum

    Bolgár Művelődési Ház, Budapest

  12. Szőregi Rózsaünnep, Szeged-Szőreg, 2016 és 2017

    2016

    Szőregi Rózsaünnep

    Szeged-Szőreg, 2016 és 2017

Videók

Felvételek a fellépéseinkről. A videók csak lejátszáskor töltődnek be a YouTube-ról.

Táncolna velünk?

Bolgár gyökerekkel vagy anélkül: ha szereti a néptáncot és a közös éneklést, jöjjön el egy próbára. Írja meg, hogyan érjük el, és megadjuk a következő próba időpontját.

Támogasson adója 1%-ával

Az szja 1%-ának felajánlásával a viseleteinket, a fesztiválutakat és a próbákat támogatja.

Adószámunk18113619-1-41

Kapcsolat

Telefon
+36 1 325 9567
E-mail
info@zornica.hu
Levelezési cím
1025 Budapest, Zöldkő utca 58.
Kövessen minket

Adószám: 18113619-1-41