ZORNICA

A Zornica (Esthajnalcsillag) Bolgár Hagyományőrző Együttes 2000 tavaszán alakult Magyarországon házasodott bolgár asszonyok kezdeményezésére, azzal a céllal, hogy a bolgár népi táncokat, dalokat, néphagyományokat és népszokásokat életben tartsa, tovább örökítse, terjessze a Magyarországon élő bolgár nemzetiség körében. Az együttes egyre szélesebb ismertségre tett szert, és rövid idő alatt híveinek körébe nem csak a magyarországi bolgárok és más nemzetiségiek tartoztak, hanem még sok, a népi szokásokat és hagyományokat szerető és értékelni tudó rajongó.

Az együttes sikeréért legtöbbet annak művészeti vezetője, a Szófiában végzett koreográfus Bűdyné Liliana Zafirova tett, akinek a nevét szakmai körökben jól ismerik Bulgárián és Magyarországon kívül Montrealban, New Yorkban, Bécsben és Brnóban is.

Az együttes 15 főből áll, és évente mintegy 20 alkalommal lép fel különböző folklór ünnepségeken, fesztiválokon Budapesten és az ország más településein.

Folyamatosan bővíti repertoárját, ízelítőként  csak párat említünk: „Parázson táncolók”, „Leánybúcsúztató”, „Aratótánc”, „Szt. Iván-napi szertartások”. Ezen kívül „Raka”, „Racsenica”, „Makedon szvit” „, „Dajcsovo”, „Radomiri lesza” stb. A dalok száma megközelíti a 30-t!

Többször szerepelt a bolgár és a magyar televízió nemzetiségi műsoraiban is. 2011-ben fellépett a Művészetek Palotájában Nagy László emlékestjén, Sebestyén Mártával együtt a Sebő Együttes vendégeként. Minden évben részt vesz valamelyik nemzetközi folklór fesztiválon Bulgáriában: Dorkovóban, Koprivsticában, Primorszkóban, Szófiában, ahonnan dicséretekkel, oklevelekkel és díjakkal tér vissza. Vendégszerepelt még Brnoban, Bécsben, Kassán is. Felejthetetlen élményt jelentett az együttes számára a részvétel a makedóniai Ohridban rendezett fesztiválon is 2013-ban.

2010-ben a Pécsváradi Leányvásár Minősítő Versenyen a Zornica Együttes a zsűritől jó minősítést kapott, így tevékenységét minősített együttesként folytathatta. 2013-ban részt vett az Újbuda Összműveszeti  Senior Ki Mit Tud fesztiválon, ahol második helyezést ért el, egy nagyon rangos együttes első helyezettje után.

A „Zornica” együttes tagjainak lelkesedése, mellyel a bolgár néphagyományokat ápolják és népszerűsítik Magyarországon, abból a bolgár gyökerek iránti mély tiszteletből fakad, melyet igyekeznek gyerekeiknek is átadni.